2012. május 10., csütörtök

Németország a szalafisták szervezeteinek betiltását fontolgatja

Németország, Berlin - Erről Hans Peter Friedrich belügyminiszter beszélt azt követően, hogy a hétvégén szalafista aktivisták összecsaptak szélsőjobboldali tüntetőkkel és a rendőrséggel, amely szét akarta választani őket.

Két rendőr azóta is kritikus állapotban van, mert a szalafisták megkéselték őket. A szélsőjobboldal azzal provokálta ki a szalafisták támadását, hogy kiállítást rendezett olyan karikatúrákból, melyek Mohamed prófétát ábrázolták. Az iszlám vallás tiltja a próféta ábrázolását.

"Nem hagyjuk, hogy vallásháborút kényszerítsenek ránk akár a szalafisták akár a szélsőjobb!"- hangsúlyozta a német belügyminiszter, aki a CSU-t képviseli a kormányban."Tanulmányozzuk annak lehetőségét, hogy betiltsunk olyan mozgalmakat, melyek nyíltan az erőszakot és a dzsihádot hirdetik!"
 
Több kormánypárti képviselő sürgette, hogy utasítsák ki a szalafista aktivistákat Németországból. Számukat a rendőrség jelenleg 3800-ra becsüli. Válaszul a belügyminiszter elmondta, hogy 2010 óta a rendőrség figyeli a szalafista szervezeteket, méghozzá jó okkal, hiszen egyre jobban hasonlítanak az al Kaidához. De kiutasítani őket tömegesen nem lehet, csakis egyéni elbírálás alapján. Akkor is csak úgy lehetséges a kiutasítás, ha a szalafista aktivista rendelkezik más állampolgársággal a németen kívül - hangoztatta Hans Peter Friedrich német belügyminiszter.
 
afriport.hu
abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)