2012. május 13., vasárnap

Botrány a Pentagonban, mert a hadiakadémián egy tanár „totális háborút” sürgetett az iszlám ellen.

Egyesült Államok, Washington - Martin Dempsey amerikai vezérkari főnök a leghatározottabb formában elítélte a tanár tevékenységet és közölte, hogy Matthew Dooley alezredest felfüggesztették. A vizsgálat a hónap végén fejeződik be a norfolki katonai akadémián.

Dooley alezredes szerint nincsenek "mérsékelt muzulmánok ", minden muzulmán Amerika potenciális ellensége. Épp ezért Amerikának fontolóra kellene vennie egy atomcsapást Mekkára és Medinára éppúgy, mint annak idején Hirosimára- tanította az alezredes az akadémián.

A probléma csak az, hogy alezredes már 2010 óta oktat az akadémián, több száz tiszt vett részt az óráin, melyeken totális háborút hirdetett meg az iszlám ellen. De csak most akadt egy hallgató, aki jelentést tett volna erről a feljebbvalóinak. Így tört ki a botrány a Pentagonban, amely végül megszólalásra kényszerítette az amerikai hadsereg vezérkari főnökét is.
 
asiaport.hu
abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)