2012. május 13., vasárnap

Először volt tévévita Egyiptomban

Amr Moussa (jobbra) és A...
Aboul Fotouh és Amr Moussa

Most fordult elő először, hogy az elnökjelöltek a tévében vitáztak. A szópárbaj a két befutónak tartott jelölt, az Arab Liga vezetője, Amr Moussa és a mérsékelt iszlamista Abdul Moneim Aboul Fotouh között folyt. Az adást több millió egyiptomi nézte, két kereskedelmi tévécsatorna is élőben adta.

A vitában nem maradhatott el a sárdobálás. Amr Moussa ellenfele szemére vetette, hogy a Muzulmán Testvériség vezető személyisége volt. Ezzel szemben Aboul Fotouh a volt külügyminisztert az előző rezsim „maradványának” nevezte.

A két jelölt beszélt arról is, hogy milyen Egyiptomot képzel el. Amr Moussa kijelentette, hogy olyan Egyiptomot szeretne, ahol mindenki biztonságban érzi magát. – Egy tiszteletet keltő államot akarunk létrehozni, egy olyan országot, amely hozzájárul a regionális és a nemzetközi fejlődéshez, vissza akarjuk állítani úttörő és vezető szerepét. Aboul Fotouh pedig egy olyan államot vizionált, ahol az emberek akarata és igényei érvényesülnek. – Egy demokratikus, szuverén államot képzelek el, amely betartja az iszlám értékeit és elveit. Ebben az államban a fiataloknak van munkájuk, az emberek tisztességes életet élnek, és nem bántalmazzák őket a rendőrségen.

A vitát két jól ismert tévébemondó moderálta. Mindkét jelölt két percet kapott egy-egy kérdésre, és lehetett kommentálni az ellenfél válaszait is. A vitát eredetileg május 3-án tartották volna meg, de a védelmi minisztériumnál lévő, 11 halálos áldozatot okozó összecsapás miatt elhalasztották.

Az elnökválasztás május 23–24-én lesz. Ha senki nem ér el abszolút többséget, akkor lesz egy második forduló is júniusban. Ez lesz az első alkalom, hogy az egyiptomiak szabadon választhatják meg elnöküket. Sokan nem is tudják, hogy kire szavazzanak, a tévévitától azt várják, hogy segít majd a döntésben.

Nol.hu
abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)