2012. április 19., csütörtök

Magyar muszlim Holokauszt-túlélő néni

Lejla Dzsabarin

HVG javítva

A megszállt Palesztina északi részén élő 70 éves, magyar származású, jelenleg muszlim vallású Leila Dzsabarin az auschwitzi koncentrációs táborban született zsidóként, Helen Brasatszkij néven, ám erről most beszélt először gyermekeinek.

Az idős hölgy magyar anyját és orosz emigráns apját 1941-ben hurcolták el Jugoszláviából Auschwitzba. Édesanyja várandósan került a táborba, ahol egy keresztény orvos rejtegette három éven keresztül háza padlója alatt az újszülöttet, miközben a szülők napközben neki dolgoztak. A család végül 1945-ben szabadult Auschwitzból, a holokauszt után három évvel pedig a kislány szüleivel Palesztinába költözött, nem sokkal a zsidó állam 1948-as megalakítása előtt.

Leila 17 évesen megszökött családjától arab szerelmével és későbbi férjével, majd végül zsidó édesanyja tanácsolta neki, hogy térjen át a muszlim hitre, hogy a lányának ne kelljen a zsidó hadseregben szolgálnia, a muszlimokat ugyanis nem kötelezik erre.

A 70 éves hölgy 52 évig rejtegette életének teljes történetét családja - nyolc gyermeke és 31 unokája - előtt, akik egészen mostanáig nem is tudták, hogy Leila Auschwitzban született. Az asszonyt ezúttal a nemzetközi holokauszt emléknap alkalmából kereste meg az AFP egyik riportere, így családja előtt is felfedte életének titkait.

Az idős hölgy héberül, arabul és magyarul is beszél, valamint egy kicsit tud jiddisül és oroszul is.

abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)