2012. május 22., kedd

Facebookon kampányolnak az etiópiai muszlimok

A közösségi oldalakon fejezi ki egyre nagyobb elégedetlenségét az etiópiai muszlim közösség, írja a Global Voices. Azt sérelmezik, hogy a kormány szerintük beleavatkozik vallási ügyeikbe. Noha korábban három hónapon keresztül folyamatosan tüntettek, úgy vélik, méltatlan, hogy ügyük nemzetközi visszhang nélkül maradt. A divatba jött közösségi portálok adta lehetőségeket kihasználva most az interneten folytatják figyelemfelhívó kampányukat.

Olaj a tűzre, hogy számos nemkívánatos esemény árnyékolta be az elmúlt két hét eseményeit. Két arab férfit kiutasítottak az országból, miután egy mecsetbe lépve erőszakra buzdítottak. Egy muszlim vallási vezetőt pedig azért tartóztattak le, mert dzsihádra szólította fel híveit. A kiszabadítására igyekvők összecsaptak a rendőrökkel, az erőszak négy áldozatot követelt. Viszont annyit elértek, hogy a nemzetközi sajtó „napirendre vette” az etiópiai muszlimok ügyét, egyre gyakrabban beszámolva arról.

Az iszlám 615 óta van jelen Etiópiában, a kereszténység után a második számú vallás az országban.

kitekintő.hu
abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)