2012. március 13., kedd

Bennégett a mecsetben a tüzet oltó imám

Aggódó belgiumi muszlimok
Lángba borította Brüsszel egyik mecsetét hétfő este egy férfi, a merényletben életét vesztette a szentély síita imámja. A merénylő egy benzines palackot hajított a belga főváros Anderlecht nevű negyedében lévő muzulmán templomra. Az épületben jelentős károk keletkeztek, szinte teljes egészében a tűz martaléka lett. 

A 46 éves síita pap, 4 gyermek apja füstmérgezésben halt meg. Könnyebben megsebesült egy másik ember, aki az imámmal megpróbálta eloltani a felcsapó lángokat.

A gyújtogatót a rendőrség a helyszínen elfogta. Egyelőre nem közölték a nevét, mondván, hogy a nyomozás még csak kezdeti szakaszában tart. Az elkövető szándékához nem fér kétség, több szemtanú is látta, amint a Molotov-koktélt a mecsetre hajítja. A belgiumi síita közösség arra gyanakszik, hogy szalafisták állnak a merénylet mögött, és mint hangoztatják, erre több, bizonyítékértékű jel is mutat. Isabelle Praile, a síiták érdekvédelmi szervének képviselője emlékeztetett rá: néhány éve egy időre rendőri védelem alá helyezték a mecsetet, mert szalafisták veszélyeztették az épületet.

Brüsszelnek ebben a nyugati kerületében sok bevándorló, főként muzulmán él. A Rida nevű mecset a legjelentősebb a Brüsszelben és környékén épített négy síita mecset közül.

Forrás: MTI

Allah legyen kegyelmes az Imámmal, aki Isten házát próbálta megóvni!
abdelfattah mourou (1) Afganisztán (3) ahmet mahmut ünlü (1) al-aksza (1) al-azhar egyetem (1) al-kaida (1) algéria (1) ali al-jefry (2) ali gomá (2) ali hamenei (1) alkoholtilalom (1) alkotmány (1) amerikai egyesült államok (9) amerikai iszlám vezetők koalíciója (1) amnesty international (1) an-nahda párt (6) an-núr párt (2) anders behring breivik (2) arab világ (1) aszad (2) ausztria (2) azavad (1) balázs judit (1) bediüzzaman said nursi (1) béke (1) Belgium (2) ben ali (1) bin laden (1) boko haram (1) bosznia-hercegovina (1) brit muszlim szövetség (1) brit muszlimok tanácsa (1) buddhizmus (1) bush (1) cionizmus (2) csalás (1) csecsenföld (1) csoda (1) daegsztán (1) dalil boubakeur (2) dánia (1) deobandi (1) dubaj (1) egyesült arab emirátusok (2) egyházügyi törvény (2) egyiptom (38) emberi jogok (1) eritrea (1) etiópia (1) európa (2) facebook (1) fbi (1) feminizmus (1) fethullah gülen (1) film (1) forradalom (9) franciaország (9) gabon (1) gáza (1) germanus gyula (1) gyújtogatás (1) gyurcsány ferenc (2) háború (3) halal vágás (2) hanif iszlám kulturális alapítvány (2) házasság (1) hazem szalah abu iszmail (8) holokauszt (1) homoszexualitás (3) hoszni mubarak (1) ibrahim abou nagie (2) igazságosság és fejlődés párt (marokkó) (1) imám (4) imf (2) india (1) indonézia (1) internet (2) irán (1) iskola (2) iszlamofóbia (18) izrael (1) jakab györgy (1) jemen (1) jeruzsálem (2) jobbik (2) jordánia (2) juszuf al-ahmad (1) kábítószer (1) kaukázus (1) kazahsztán (3) kegyes korán (3) kereszténység (3) khairat al-shater (3) kína (1) kopt (2) korbács (2) kövér lászló (1) közlekedés (1) kurd (1) kuvait (2) labdarúgás (1) lezsák sándor (1) liberalizmus (1) líbia (2) magyar szocialista párt (1) magyarország (14) malajzia (1) malájzia (1) mali (1) marokkó (2) mecset (11) mehdi (1) mekka (1) menekültügy (2) millatu ibrahim (3) mohamed próféta (1) mohammed husszein (1) mohammed moussaoui (1) monszef marzuki (1) montenegró (1) muamer zukorlic (3) mufti (1) muhamed jusufspahic (1) muszlim nők (6) muszlim testvérek (10) muszlim vallás francia tanácsa (2) nagy-britannia (4) nedzad grabus (1) német iszlám fórum (1) németország (9) nigéria (1) norvégia (2) olaszország (3) olimpia (2) omar szulejman (2) Orbán Viktor (1) oroszország (1) oszmán birodalom (2) pakisztán (3) palesztína (6) pénteki ima (3) pénzügyek (2) per (4) perzsa-öböl (1) plakátok (1) rasid gannusi (1) rendőrség (1) rétvári bence (1) saría (6) síita (1) spanyolország (1) sri lanka (1) svájc (1) svédország (2) szabadság és igazságosság párt (egyiptom) (3) szalafizmus (34) szaúd-arábia (17) szekularizáció (2) szerbia (3) szerencsejáték (1) szíria (8) szlovénia (1) szudán (4) tabligh dzsamaat (1) tariq al-suwaidan (1) tekfir (1) telepes (1) televízió (1) temetés (1) többnejűség (1) törökország (9) tunézia (16) turizmus (1) tüntetés (5) uganda (1) üzbegisztán (1) választások (20) vallásközi párbeszéd (1) vona gábor (2) wahhabi (9) zene (1) zsidó (5)